Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bemutatkozás

 Szia!

 Köszönöm, hogy beléptél ide s olvasgatsz.

Gondolom érdekel miért is jött létre ez az oldal,  elolvasod aztán eldöntöd érdekel e egyáltalán ez az egész, ha nem dobd a kukába ;´)

 Laci vagyok nem egy profi blogkészítő egy átlagos melós aki épp unja magát, gondoltam csinálok valamit mert miért is ne  szakmám szerint szakács vagyok. 41 éves 4 gyerkőcöt is nevelünk párommal, hol így hol úgy járunk a sikerbe, mert azok a kis haramiák mindig próbálkoznak .

Tudom ez már az ezer milliomodik gasztró oldal. Egy újabb okostojás aki megmondja a tutit.  Igaz vannak jó receptek meg mindenféle más dolgok is lesznek na de majd meglátod. 

Mi is az ok, hogy blogot kezdtem írni a dolog prózai  fiatal voltam sportoltam  lusta módon abbahagytam igaz majd egy évtizedig aktívan sportoltam, ám jöttek a cimbik, haverok, buli, fanta. Jöttek a kifogások, nyafogások aztán elmaradtak az edzések én persze zabáltam mint egy ló. Hízott is a fejem igen rendesen hipp-hopp 130 kg lettem  nem igen zavart csak az hogy már semmi se jó rám hiába a 62. es gatya . Basszus nem ér be. Szegény Édesanyám már fogta a fejét. Jó apám meg mindig azzal szívatott vesz nekem cici-tartót, nem írom le mit gondoltam kinek vásároljon ilyen kényelmi funciókat ellátó fehérneműt.

Toltam a kalóriákat úgy rendesen. Elhatároztam lefogyok persze a tál pörkölt nokedlival 2 szelet parasztosan vágott kenyérrel nem fogyasztott, ezzel minimum kapálni kellet volna, vagy ekét húzni :D

Nem írom le, hogy kínoztam magam lement a sulyom, boldog voltam. Persze elkurvultam s újra vissza a kilók igaz nem 130 kg, de bőségesen 110 kg fölött. 

Az élet úgy hozta külföldre jöttem dolgozni Németországba a jó kereseti lehetőség újra meghozta kellemetlen eredményét pontosan 116,4 kg-ra dagadt a bundám alatti szövetek kiterjedése. Az meg végkép betette a kaput hogy a szex se igazán volt jó inkább nyűg mint jó hiába ha a test dagad a nyél marad. Aszt hiszem aki meghízott s nem XXXL méretű az tudja miről beszélek, persze a csajok is hiszen ők is szenvednek miatta. Na, de ne pajzánkodjunk már annyit az első oldalon.

Visszatérve a blogra  eldöntöttem  életmódot változtatok, de jó, de mégis hogyan ... eleinte ezt eszem meg azt...   aha persze meg ez így is megy. Holnaptól nincs Pizza, Hambi, Gyros,  Nokedli stb. Jajj mit fogok enni :( mert enni azt szeretek mindegy mi az csak sok legyen :P

2-3 napi gondolkodás után felállítottam egy stratégiát, hogy miképp lenne jó persze egyszerűbb lett volna itt is ott is olvasni minden gasztro-okosságokat, de én makacs vagyok és majd én tudom. Persze tudnom kell hisz a szakmám na de az évek kimossák a tudást... vagy mégsem!

Megterveztem hogy mit eszek és mennyit aznap napi 5 étkezés. Nem hazudok, hogy amit gondoltam duplája volt annak ami kellet volna. Éhen fogok halni. Meg azt, hogy reggeli ááá, valamikor gyerekkoromba emlékeztem volt ilyen opció. Nem hogy napi 5x , napi 2 szoktam enni vagy egyszer akkor viszont kirámolom a frigót s felfalok mindent.

És  mégis pár nap alatt rájöttem hogy mit is és mennyit egyek na főzzünk is ha már van tűzhely szeretek is és eddig mindenki túlélte  a népesség nem a főztöm miatt fogy ennyire :D

Segítséget is vettem igénybe nem tagadom hiszen nem vagyok Einstein. Ez nem volt más mint a

kaloriabázis.hu

ez nem fizetett reklám sajnos :). de nagyon jó én szeretem..

https://www.facebook.com/%C3%89sszel-%C3%A9ld-az-%C3%A9leted-%C3%A9lhesd-boldogan-az-%C3%A9leted-101176021315400/?modal=admin_todo_tour

 

AZ OLDAL FOLYAMATOS FEJLESZTÉS ALATT !!!

 

Nem röviden ennyi.  

Csaóóó :)